Itáliában jelenleg a legtöbb embert foglalkoztató hírek közé tartozik, hogy egy Marokkóból bevándorolt család feje saját kezűleg szúrta agyon legidősebb lányát. Tettének alapvető indoka az volt, hogy a 18 éve Casablanca egy külvárosában született Sanaa Dafani jó ideje egy olasz pasival járt.
De a fiatal lány nem önmagában azzal vívta ki apja haragját, hogy fiatal kora ellenére párkapcsolatot létesített egy férfival. A szerelem azért is vörös posztó volt a hívő muzulmán szülők szemében, mert a férfi olasz létére természetesen keresztény volt, ráadásul jóval idősebb a lánynál, 31 éves. Olaj volt továbbá a tűzre így a ramadán hónapjának vége felé járva, hogy Dafani le is lépett otthonról, szembemenve a szülei által képviselt értékekkel, és összeköltözött a nála 13 évvel idősebb férfival.
Mindez persze csak magyarázza, de nem igazolja az apából kiváltott agressziót, mindenesetre például a mérvadónak számító La Stampa több cikkben is foglalkozik az üggyel. A 45 éves apa a településtől nem messze, egy erdős részen tegnap megállásra kényszerítette a fiatalember autóját, amelyben a lány is benne ült. A lány menekülni próbált, de apja utánaszaladt, és egy konyhakéssel agyonszúrta. Megsebesítette lányának barátját is, aztán elmenekült a helyszínről, de nem sokkal később elfogták.
Velvet
És álljon itt egy átlagmuszlim hozzászólása a hírhez:
2009.09.18 08:35:58 Aurian
Ha a ti lányaitok és fiaitok szegnék meg tiltásotok ellenére házatok, hitetek erkölcsi rendjét, alapját nem tennétek-e hasonlóan? Neveznétek-e utánna fiaitoknak, lányaitoknak őket. A muzulmán világ nem áll meg határainknál, minket muzulmánokat erős hitünk tart össze a világ minden részén, így Európában is. Erkölcsteleneknek, hitetleneknek szavát ne értelmezd igazságként, az apa ártatlan. Otthonomban a lányt kőzáporral súlytották volna, a tömeg egyetértésében, ahogy a lelkiismeret diktálja.
Na de azért néhány korrektebb hozzászólás is akad szerencsére:
2009.09.18 09:09:11Big Foot
Aurian!
Azért élünk a “civilizáltabb felén” a világnak, hogy az EMBER szabadságának helyt adjunk. És ebbe beletartozik fiaink-lányaink párválasztási szabadsága is.
Ha nem tetszik ez a norma, maximum elküldöm házamból. DE ÉLETÉT NEM VEHETEM EL, mert az a civilizált humánum általámos erkölcsi értékeivel ellenkezik!
OK!, Szaud-Arábiában, és egyéb Iszlám-sújtotta helyeken tegyék, amit akarnak! DE NE EURÓPÁBAN.
Csak zárójelben jegyezném meg, hogy az EU prüszkölt a legjobban, amikor 1995-ben az AMERIKAI Daytonban létrehoztak Európa szívében egy lágális, és kifejezetten a “testidegen” iszlám valláson alapuló államot. (Bosznia és Hercegovina!) Még ők sem tehetnek bármit abban az országban, hiszen szerb, és horvát kisebbségeik vannak. Akkor tehát hogyan adhatunk felmentést a kifejezetten keresztény Olaszországban elkövetett “testidegen valláson alapuló” gyermekgyilkosságnak? Mondd meg nekem, Te fanatikus hithű muszlim!!!
2009.09.18 09:27:57 ebenbry
A muszlimok ide jönnek élni, mert hazájukat már szemétdombbá tették, aztán Európát is egy lerombolják. Képtelenek alkalmazkodni, tudják, hogy nem is kell, mert ők lesznek többségben pár évtizeden belül.
A kereszténységben voltak régen szélsőségesek, de mára kihaltak, az iszlámban pedig csak egyre erősödnek.
És nekem ( sajnos ) egy másik szélsőséget kell idéznem, de a szavai idevágnak.
Ez a mi világunk, mert ha vétkeztek, egy nap magatok mögé néztek és megláttok minket, és azon a napon learatunk benneteket, és ahhoz az istenhez fogunk küldeni, akiben hisztek!